1. Karamazov testvérek
Mindenkinek van olyan emléke, amiről tudja, hogy többet nem fordul elő, ezek különleges élmények, amelyeknek nincs nagy fontosságuk, és mégis tudod, hogy sosem felejted el őket.
Nekem kettő ilyen élményem is volt az elmúlt 3 hónapban.
Anyukám már kicsi korom óta hurcol színházakba, és mostanában is. Én egyáltalán nem tartom gáznak, hogyha egy kamasz gyerek programot csinál a szüleivel, amit akár élvezhet is és a kulturális szintjét is magasabbra emelheti, így én boldogan megyek színházakba a szüleimmel. Természetesen nem A Piroskát és farkast nézünk, hanem kortárs darabokat, amelyek a mai nyelv stílus és világ szerint vannak megrendezve. Ez én anyukám engem sosem vitt unalmas, fárasztó, vagy értelmetlen darabokra sőt nagyon profi és élvezhető előadásokat láttam életemben. De ettől függetlenül bátran merem állítani, hogy a Karamazov testvérek volt eddigi életem legnagyobb színházi élménye.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=8AQ5BnBRTZQ
Én itt legkevésbé sem reklámozni szeretnék, csak a saját élményemet és véleményem fogom leírni. Ettől függetlenül ezt a darabot csak ajánlani tudom.
Ez a darab egy könyv alapján készült. Érdemes a történet után nézni a darab megnézése előtt.
Ez a darab vicces drámai, tanulságos, élvezhető és lehengerlő egyben. Nagyon jó a felépítése, hogy mivel elég drámai és durva dolgok történnek, hagyják az embert egy kicsit pihenni, kikapcsolódni, végiggondolni az eseményeket miközben énekelnek. Mindegyik színész kifogástalanul énekel, a szövegek és a dallamok kimondottan jók és ráadásul mindet maguk írták.
A darabban elhangzottak szleng kifejezések és káromkodások, ettől nem kel senkinek sem megijedni, ezek csak nagyon minimálisan jelennek meg és ez az a darab amibe kimondottan jó volt, hogy ezeket beletették. Vannak poénos jelenetek is , a közönség reakciójából nézve ezek mindenkinek tetszettek. Biztos, hogy ezt a darabot 12 éven aluliak nem élveznék, se nem értenék. Na és amit a színészek itt produkáltak ez az amit én lehengerlőnek hívok, minden energiát belerakva, minden mást félrerakva adták bele maguk a szerepükbe, úgy, hogy ilyet, még életemben nem láttam.
Mikor láttam, hogy milyen jól játszanak, hát teljesen oda voltam a színészekért. Nekem többször volt, hogy színpadra állítottak és mindig azt hangsúlyozták, hogy tilos egy bizonyos néző szemébe nézni, hanem csak bele a nagy tömegbe.Ettől függetlenül volt egy ötperces rész amikor egy színész (első sorban ültem) odajött hozzám egészen közel és mélyen a szemebe nézett és úgy mondta közben a szövegét. A szemét nem is pihentette egy másodpercre sem közben. Csak erősen nézett a szemembe... Hogy mit reagáltam erre? Ezt így pontosan nem tudnám megmondani, mert nem láttam közben a saját arcomat. Az biztos, hogy nem kuncogtam, nem nevettem, nem mosolyogtam, nem sütöttem le a szemem. Azt hiszem, hogy határozottan, de érdeklődve és viszonylag komoly arccal néztem vissza rá, de ezt nem tudom pontosan.... Amikor a darab véget ért akkor fogtam fel, hogy mi történt, egészen meglepődtem, hogy ilyen higgadtul viselkedtem. Vajon miért nézett rám? Ez szokatlan a színházvilágban. Biztos csak azért tette, mert ez volt a szerepében megadva! És ha nem? Jézusom milyen jó újra és újra átgondolni és lejátszani a fejemben!