Rólam

Tizenhárom éves lány vagyok, még általánosba járok. A családi helyzetemről annyit, hogy a szüleim együtt vannak és két öcsém van. Négy éven keresztül (alsóban) sínylődtem egy fantasztikusan pocsék iskolában. Jó, lehet, hogy az iskola nem annyira pocsék mint ahogyan én tartom, de az ott töltött éveim nagyon megpecsételik az iskoláról alakított véleményem. Ott kezdődik, hogy én voltam A nyomorék ami nagyon ,,kellemes" érzéseket nyújtott számomra, az osztály közösség (ha egyáltalán lehet annak nevezni azt ami ott volt) borzalmas volt, mindenki nagyon nagyra tartottam magát és abban lelték az örömük, ha valakinek valami rossz volt, ezen kívül az osztály csak akkor mutatott minimális összetartást, ha közös erővel összefogtak valaki ellen. Mind a két osztályfőnököm a pszichopaták közé sorolandó bármilyen szempontból is nézzük. Na, most következik a hab a tortán, szerelmes voltam, nem tudom, hogy ki ismeri a feltétel nélküli baba szerelmet, mert én megtapasztaltam. Nagyon szerelmes voltam egy fiúba, ha nagyon akarnám akkor sem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Ez a srác több lánynak is szerelmet vallott az alatt a négy év alatt. Emlékszem, hogy harmadikosan egyszer zokogó görcsöt kaptam, mert az akkori legjobb barátnőmbe szeretett bele. Negyedik után az anyukám elhatározta, hogy bármi áron, de átvisz egy másik iskolába. Ez meg is történt egyértelműen sokkal jobban éreztem magam az új közösségben. Másfél évre volt szükségem, hogy túlegyek a szerelmemen. Félév alatt nagyon megváltoztam, mert aszerint értékeltek amire képes voltam és nem a szerin, merthogy valaki eldöntötte, hogy engem feltétlenül szívatni kell, szereztem barátokat, az osztályfőnök egy tündér, őt lehetetlenség nem szeretni. Akkor most ejtek néhány szót a mostani helyzetemről: Nincsen az osztályomból igaz barátnak nevezhető, de van egy összeszokott baráti társaság aminek tagja vagyok és egész jól érezzük magunkat így együtt. Viszont az alsóban felszedett traumák miatt, sosem mertem többet megmutatni, hogy valójában ki vagyok....